Verskedvelőknek - Tavaszhívogató -"Gyere tavasz, várva várlak"

Jékely Zoltán: Tavasz-hívó

Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékben.

A kerítés tövében kis virág
– neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája – válla, mint a hó –
nyírfák között épp emelinti leplét.

 

A Tavasz allegóriája

Édes Tavasz,új reményt adsz
fagyos tél után,
Langyos Tavasz,ki újra feldobsz
hűvös délután!

Életed,akár egy fa,
kinek te adsz életet,
Sok száz ágad,gallyad,vessződ
ragyogja be életem.

Mikor élsz virágot bontasz,
és rügyet fakasztasz,
Elmúlásod mint az ősz-
ezer levélt hullatsz.

Vidámságot hozol
mindennapjainkba,
Komorságot ültetsz belénk,így
él bennünk egy csíra.

Mily meleg vagy egy tél után!
miért is mész tova?
Hűvös vagy egy nagy nyár előtt!
elküldenénk mind-de hova?

Hiszen újra visszajössz majd,
lehelsz belénk erőt,
És majd újra el is mész,
szomorún keresőnk...

Miden búnkat eloszlatod
mindegyőnk feje fölül,
Gondolok rád,langyos szellő,
ki vagy mindig gyönyörű!

Jöjj el,Tavasz,
újra,megint,
Színesítsd életünk
kedved szerint!!!

 

A gólya

Ha tavasz jön, megérkezem.
Illatát is belélegzem.
Ha elő jön a meleg nyár,
Reám kék ég, hét határ vár.
S ha megjön a rozsdás ősz újra,
S a szél a leveleket mind lefúja,
Holdas éjjel útra kelek,
Itthon hidegek a telek.
Télen lent lakom messze délen.
De tavasszal újra visszajövök,
Ez az én hazám,
Itt vagyok otthon,
Ide kötnek a rögök.

 

Szabó Lőrinc: Tavasz elé

Dárdáit már rázza valahol a nap.
Hallod az arany fanfárokat?
Itt az ünnepe a ragyogásnak,
a fényben szinte kigyulnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtt
s ahogy a zöldülő mezők
visszaverik és üldözik
a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,
úgy tölt be a március melege, vére,
úgy járom a várost ittasan
s szivemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!
Rugókon táncol az utca velem:
szállok: sugárkezek emelnek
fölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,
s az égbe szétharangozom:
Erő, megváltás, remény és vigasz,
jövel, szentlélek uristen, tavasz!

 

Szécsi Margit: Március


Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napon.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.

Március van, március van,
ember s állat érzi már.
Dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.
Jó volna a nagykabátot,
félredobni, s könnyeden
játszadozni, s birkózni a
városvégi zöld gyepen.

Jó volna már munkálkodni,
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.

Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld,
Jöjj el tavasz, földről-égről
már a telet eltöröld!

 

 

Tavaszodik

Az idő múlása meghozta a tavaszt,
Csipetnyi meleggel borsozta meg azt.
Vett hozzá még kiskanálnyi mosolyt,
S az dalra fakasztotta az éjjeli bagolyt.

Uhu, uhu énekelte mélyen búgó hangon,
A csendben ez egy igaz chanson.
S a határban a szél táncra bírta a fűzet,
Ágai mozogtak mint Hawaii szüzek.

Árokparton a magasra nőtt gyékény,
Susogott a szelek tánca révén.
Ballagott közöttük a mezei tücsök,
Gólya fészkére most visszaköltözött.

A pirongó nap nézi még a Földet,
Melegével előcsalogatja a zöldet.
De látom már előbújni a holdat,
Harap a napfényből igen jókat.

Kezdik a békák kvartyogó zenéjük:
"Árokparton, tavakban henyélünk!"
Kelepel a gólya játékukat hallva,
Ezen dől el: idén mennyi lesz a sarja.

A falu szélében szekér nyikorog,
A kocsis a tavaszi munkákon morog.
S az igás lónak patái kopognak,
Kezdődik eleje a sok dolognak.

Otthon a kályha mellett asszonyka várja,
Jön-e férje időben, csendes vacsorára.
A kutya az udvaron vakkantgat párat,
Tizenöt éve őrzi már e házat.

Kerül maga körül, majd lefekszik,
Az éjre csendes nyugalom telepszik.

 

Szilágyi Erzsébet: Hunyorgunk...


Szavak és álmok
tábortüzei pislognak
elakadt expedíciók
daltalan éjszakáin.
Tüzet mesélnek a csillagok,
gyújtanának lelkes sóhajokat
zihálva kósza szellőfutamok,
nyújtanának lángoló ágat
dalra fakasztó hajnalok.
Távolról villámló tekintetekre
csak az éj zeng szimfóniát.
Lopakodó borzongás elől
sugarak fényébe burkolóznánk.
Takarj be álmaiddal,
remegő szavaiddal,
dúdolj óvó melengető
meséket, növessz fölém
becéző rózsalugast,
burkolj illatos felhőkbe,
s lángokat álmodik újra föléd
a didergő rügybefagyott
zúzmarás lélek...

 

 

Tavasz I.

Ezer fecske cseng repesve,
Tavaszra várva napsugárt.
Szökkenve a vidám kecske
Búcsúztatja februárt
Békák brekegő bája
Telíti be a tájat.
Szelíd szellő szárnyal
Minden bokor által,
Mezítlen mezőn menekül,
Pedig nincsen egyedül;
Társa talaj és a táj,
Isten Veled Február!

 

Tavaszköszöntő


*

Napok óta zsongnak az utcák

Villanó tekintetek, izgatott

Kacagás, piruló arcok

Mutatják: A város ünnepel…


.

Minden szív ékes

Szeretetre éhes

Szerelemért dobban,

Mert biztosan tudja, itt van:

Tavasz, tavasz, tavasz van!


.

Minden él, siet

Az ég a földre nevet,

Csillagokkal fényes

Szeme fellobban,

Mert tavasz van.


.

Rég feledett emlékek

Köszöntenek Téged

Friss kedvvel, dallal,

Mert tavasz van.


.

Zizegnek a szélben

A távírópóznák:

Ti-ti-tá, ti-ti-tá


Röpködnek a szavak -

Zöld-suhanc szélfalak

Porfelhőt kavarnak


.

Az élet lelke

Lobog a Napban,

Fürge gyíkok napoznak

A szellőjárta homokban –


.

Mert végre tavasz van,

A nap ezüstje villan

És fürdik a patakban

Kislányok évődnek

Görcsös kamaszokkal,


.

Lángok lelkesednek a napban,

Lányok mosolyognak

És mellesednek

Az ablakokban, -


.

Barkás, bókoló fűzfák

Hajlongnak a szélben,

Szeriőz őz-suták

Sétálnak kevélyen –


Illatos vargányát

Keresve tavalyi avarban

Oly éhesek, zsengék

El hisszük tavasz van.


.

Rügyek fakadnak

Éjjel és nappal,

Versek születnek

A szívekben titokban.


.

Hársak és tulipánok

Virágoznak a parkban


Szelek surrannak

Lopott illatokkal

S játszanak a bágyadó

Tengerszemű asszonyokkal



Minden szív ékes

Szeretetre éhes

Szerelemért dobban

Mert tavasz van.


.

Szerelem és vágy

Karonfogva sétál -

Nincs csoda abban,

Hogy minden pillanatban

Szerelemben, dalban

Ezer csók elcsattan,

Mert tavasz van.


.

Játszik a fény

A napsugarakban,

Könnyű a szív

A bánat, gond elillan,

Szárnyal a lét,

Mert tavasz tavasz – tavasz van.

*

 

Kaffka Margit: Rügyek

Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, –
Itt benn vár, – pihen.
– Úgye, csoda ez, kicsinyem?



Halld, halld, a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.
– És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát
– Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan – nagyranő.
– Fiam! Tietek a jövő!



Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, – reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!

 

Gyulai Pál: Tavaszi reggel

A bércet már a hajnal aranyozza,
A völgy virágit gyönggyel harmatozza;
Fű és fa lombján hűs szellő legyint át,
Ébresztgeti a lepkét és pacsirtát.

A sullogó patak mintegy megbátrul,
Vadrózsa bokra ég a napsugártul;
Fény mindenütt, víg zaj minden zugolyban,
Az ég mosolyján a föld szíve dobban.

Oh fény és dal! Tavasznak enyhe napja'.
Elveszett fényét lelkem visszakapja,
Szívem megárad ifju érzelemben,
S ajkamra ismét víg dal hangja lebben.

 

KÁNYÁDI SÁNDOR: ÁPRILIS HÓNAPJA

Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybõr sapka.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet;
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol õsznek.

Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.

Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.

 

Tavasz



Tavaszi szellő csókja hív,
Hagyásfa ágán rügy bomol,
Szikrázó égen fecskenép,
Kakukk felesel valahol.


Tavaszi szellő csókja hív,
A rétet járom ittasan.
Részegít, bűvöl illatár,
Felettem felhő sem suhan.



Szárba szökken száz kis virág,
Hagyásfa ágán rügy bomol.
A zsenge fűben fürj szalad,
Ezernyi–hangú csend dalol.



Millió bogár szárnyra kél,
Szelíden tűz a napsugár,
Szikrázó égen fecskenép,
Kitárul, vár a láthatár.



Ég kékjén gólya termikel,
a rekettyésben csíz dalol,
Zöldbe–bomló fák rejtekén
Kakukk felesel valahol.

 

Demeter Zsolt: Üdvözlégy, Tavasz!

Tavasz pihen a homlokomon
színével ott bujkál fürtjeimben
melegével vegyül egy tört
szárnyú pillangó ájulása
a kerítés lécei között
átsuhan egy méh
döngicsélése gyönyört dongó bogárzene

Tavasz ragyog a homlokomon
itt is ott is hívogat egy virág
szinte kancsóba csöppen csábító illatuk
társnak átmenetileg hozzám pártol
s bár fenyeget a hetyke szél
és mennyi tarka szoknyás
szeplőtlen szépség
szökken szárba
a nap zuhanyában

ránk nyílt a Tavasz
és ömlik a fűzizegésű fény

 

Fuchs Éva: Tavasz



Csurog az eresz - pereg az eresz

Fél a jégcsap, hátha odalesz.

Morcos a vén ház, foltos a háta

Lecsúszott róla télikabátja.



Tétova tócsa pislog a fényben

bogársimítás bűvöletében.

Tündérláb táncol pázsit ölén

szelek szoknyája borul fölém.



Megindul lassan - életre várva -

rózsaszín rügyek óvatossága.

Surranó szárnyak szikráznak szerte

múlt évi titkok földre teperve.



Álmok, tervek, bolondságok és vermek

szél-tépte aranyeső ágak, elhamarkodott

szerelemnek hitt vágyak, áprilisi árnyak

kísértik majd életünket, s ez így jó.