Szűcs Emese
A házasság: ostromlott vár
Az elmúlt tíz évben – átmeneti visszaesés után – a válások száma megint erőteljes növekedésnek indult. Azon túlmenően, hogy többen és rövidebb ideig tartó együttélés után válnak el, megváltozott a közös élet jellege is, egyre elterjedtebb az élettársi kapcsolat, és a válások mikéntje, kultúrája is sok tekintetben átformálódott. A bontóperek több mint 70 százalékát a feleség kezdeményezi, miközben a nőknek rosszabbak az újrakezdési lehetőségeik. A főbb válóokok, mint az alkohol, a h?tlenség, a durva bánásmód mellett megjelent a vagyon is mint házasságot megrontó tényező. Dr. Sz?cs Andreával, a budapesti értelmiség és m?vészvilág ismert válóperes ügyvédjével arról beszélgettünk, hogy a rendszerváltás hogyan hatott a házasságokra, és általában milyen okok miatt futnak zátonyra a mai házasságok.
Biztos, hogy a legtöbb ember nem úgy köt házasságot, hogy egyszer vége lesz
A magyar családjogi törvény, amely 1952-ben született, nem sorol fel konkrét válóokokat, hanem azt mondja ki, hogy a házasságot komoly és alapos ok esetén lehet felbontani. Azaz amikor megállapítható, hogy nincs remény a kapcsolat helyreállítására – ezt minden adott esetben külön meg kell vizsgálni. Régebben elutasíthatta a keresetet a bíróság, ha a másik fél nem volt hajlandó elválni. Ma egyértelm?en az a gyakorlat, hogy az egyik házastárs döntése is elég, tehát bármennyire is ellenkezik a másik fél, fel kell bontani a házasságot, mivel csak az egyik ember akaratából az nem maradhat fönn.
– A fiataloknál két-háromszor gyakoribb a házasságon kívüli együttélés, mint hajdanán, a mai negyvenesek idejében volt. Erre utal, hogy a házasságon kívüli születések aránya rendkívül dinamikusan emelkedik. Miért látszik ma nehezebbnek kimondani a boldogító igent?
– Régen a fiatalok együttélésének szinte az egyetlen létező formája a házasságkötés volt, mára viszont teljesen természetes, elfogadott állapottá vált az élettársi kapcsolat, méghozzá amiatt, hogy a későbbiekben ne okozzon jogi komplikációt a kapcsolat esetleges megsz?nése. Pedig okozhat, mert születhet az élettársi kapcsolatból gyermek – és születik is egyre több –, s ilyenkor a gyermekelhelyezés, a tartásdíj, a kapcsolattartás, sok esetben még a vagyoni kérdés is éppúgy megoldásra vár, mint egy válóperben. Tehát élettársi kapcsolat felbomlásánál távolról sem egyszer?bb a képlet. Alapvetően nem a házasság intézményével lenne a baj, hanem sokkal inkább azt látom problémának, hogy az emberek jelentős része manapság nem elég toleráns és érett egy hosszú távú, felelősségteljes párkapcsolat kialakítására – s ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy háromdiplomás-e az illető vagy sem. Sőt.
A válóperek egy része ma is közös megegyezéssel folyik, amikor is meg tudják őrizni az emberi viszonyt a felek, tehát hajlandóak leülni egymással tárgyalni. Ez még a legszerencsésebb eset, amikor aránylag kevés sérüléssel lehet kijönni a válóperből. Tudvalevően a családjogi vagy válóper az igazán klasszikus intim szféra, ami mindenkit mélyen érint, itt életre szóló sérelmeket lehet elszenvedni. Sajnos azt tapasztalom, hogy egyre könnyebben elérhető az a pont, ahol ez a kontaktus már egyszer?en nem m?ködik, átfordul keser? gy?lölködésbe az egész ügy, és évekig tartó, mellékperekkel tarkított, kimerítő procedúrának néznek elébe a felek.
A gazdagság mint válóok
– Mit hozott a rendszerváltás ezen a területen? Különböznek-e a mai válóperek a régebbiektől?
– Két dolog újdonság. Az egyik a pénz, a nagy pénz megjelenése a házasságokban. Miután hatalmas magánvagyonok jöttek létre, a vagyonnak a kezelése, az afölött való rendelkezés ma egy rendkívül komoly válóok lehet.
Megdöbbentő dolgokat engednek meg maguknak az emberek, ha sok pénz van a zsebükben, olyanokat, amiket azelőtt, amikor kétkeresős-kétpilléres családokról volt szó – tehát nem lehetett elképzelni a másik nélkül a boldogulást –, eszükbe sem jutott volna megtenni. Igen gyakori tapasztalat: ha az egyik fél nagy jövedelemre tesz szert, kvázi eltartja a többieket, akkor teljesen eltorzul a viselkedése. A rendszerváltást követően sokan jól menő vállalkozókká lettek, miközben házastársuk – többnyire feleségük – pozíciója nem változott. A feleség nem vett részt a hatalmas vagyon létrehozásában, csak asszisztált hozzá, biztosította a megfelelő családi hátteret, ellátta a gyerekeket, miközben anyagilag teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. Gyakori eset, hogy ilyenkor a társa uralkodni kezd rajta, minden fillérrel elszámoltatja, miközben például nyilvánosan rendre megcsalja. S amikor a megaláztatások sorozata után az alárendelt fél kilépne a szituációból, rájön, hogy a mínuszról kell majd újrakezdenie, mert semmi sincs a nevén. A kör bezárul. Ráadásul hatalmi helyzetét fenyegetve érezvén a másik viselkedése még jobban eldurvul. A rendszerváltásnak ez az egyik hordaléka. Akinél a pénz, az megengedhet magának mindent, mondom mindent.
– A nők előtt is megnyíltak a lehetőségek, van ahol a gyengébbik nem keres több pénzt. Ilyenkor mi a helyzet?
– Valóban előfordul, hogy a nő keres többet, és egyre több fiatal pozicionált nő van, aki óriási karriert fut be. Furcsa módon ezeknek a nőknek jellemzően nehezen sikerül a párkapcsolatuk. Az igazán sikeresek nagyon nehezen tudnak ma már férjhez menni. Amennyiben mégis sikerül nekik, rengeteg veszély fenyegeti a házasságukat. Vagy attól válik rövid élet?vé a kapcsolat, mert az asszony karrierje magasabbra ível, mint a férfié, s ezért teljesen felcserélődnek az otthoni szerepek: ilyenkor a férj vezeti a háztartást, ő neveli a gyerekeket. Vagy azért, mert a férj is érvényesülni akar, s olyan rivalizálás jön létre a felek között, hogy garantáltan elválnak.
– Itthon is megjelentek a házassági szerződések. Nem túl illúzióromboló egy fiatal pár számára, hogy házasságkötés előtt ügyvéddel írásba fektessék, ki mit vihet egy esetleges váláskor?
– Ez az új intézmény még nem annyira elterjedt, bár a segítségével a későbbi jogviták elkerülhetők. Ez a lépés, való igaz, nem a szerelemről szól, ugyanakkor kétségtelenül racionális cselekedet.
Győz az erősebb
– Az előbb két újdonságot is említett a válóperekkel kapcsolatban. A pénzen kívül melyik a másik?
– Betört a b?nözés a családi életbe, "győz az erősebb" elven m?ködik ma sok minden, így például a gyerekelhelyezés is. Ma már egyáltalán nem ritka, hogy a gyereket elrabolják vagy elraboltatják, szabályos b?ncselekmény keretében. Egy másik fajta jellegzetes b?ncselekmény a közös vagyon "eltüntetése". Mondjuk, van az egyik félnek egy "A" kft.-je, ami a bontóper megindulásakor elhal, és lesz helyette egy "A2" kft. Így vonja ki az illető a közös vagyont az osztozás elől. Ha ez nem a házastárssal szemben történik, akkor a Btk-ban fedezetelvonásként definiálják.
– Ha egy mondatban kellene megmondania, hogy mi manapság a legfőbb válóok, akkor mit mondana?
– Azt, hogy az ok: minden és semmi. A párkapcsolat belső erejétől függ, hogy mit néz el az egyik fél a másiknak, mennyire képesek megoldani a problémáikat. Elképesztő végleteket láttam már. Sokszor megdöbbentő, hogy mi mindent elvisel az egyik a másiktól. Máshol pedig látszólag egy kis semmiség is elég ahhoz, hogy a házasfelek különmenjenek. Ilyenkor a per során derül ki, hogy eleve a házasságkötéskor sem stimmelt már a kapcsolatuk, valahogy belesodródtak, vagy megszületett a gyermek, és azért kötöttek házasságot – ez igen gyakori manapság. Azóta életük minden napja folyamatos vitákkal telt, s pár közös év után egy látszólagos apróság meghozta a döntést. Azt látom, egy vagy több gyermek sem képes összetartani két össze nem illő embert. Sokéves gyakorlatom után már pontosan érzékelem, hogy mikor állítható helyre egy házasság, és mikor nem. Füst Milán szerint a házasság négy lábon álló asztal, amely még három lábon megáll, de kettőn már nem. A négy láb a lelki, a szellemi, a testi harmóniát, és legfőképp az életstílus azonosságát jelenti. Sokszor látható, hogy akár szexuális kapcsolat nélkül is m?ködik – ha kell – egy házasság, feltéve, ha sok más egybetartja azt. De ha a felek életstílusa különböző, akkor tapasztalatom szerint azt a legnehezebb orvosolni.
Mindkét fél rosszul jár
– Miként indokolható, hogy főként a nők kezdeményezik a válást?
– Nekem több férfi ügyfelem van, s ők – bár szinte mindegyiküknek volt már külső kapcsolata – többnyire nagyon elkeseredetten veszik tudomásul, ha a feleségük egy másik férfi miatt elhagyja őket. Viszont azt el kell mondanom, hogy a nők a legtöbb ilyen esetben pórul járnak, mert mire szabaddá válnak, már nincs meg a barát, aki miatt a válást kezdeményezték. A férj viszont, aki ellenezte a szakítást, pillanatok alatt mint szabad préda egy másik nő hálójába kerül. A statisztikákból is tudható, hogy az életkor növekedésével a férfiak javára billen a mérleg: egy húszéves férfira 1,2, míg egy ötvenévesre 6-8 nő is jut – ráadásul ez utóbbi nyilván nem az ötvenesek között fog elsősorban válogatni.
– A fiatal nők vannak tehát előnyben?
– Nem mindig. Új jelenség, hogy egyre több olyan kapcsolat alakul ki, ahol a nő az idősebb. Sokszor hallom az elhagyott feleségtől, hogy a férje lelépett egy nála 5-10 évvel idősebb nő miatt – ráadásul nem is anyagi okokból. Ez a jelenség manapság meglepően gyakori, és állítólag világjelenség is. Talán azért, mert a mai harmincas fiatalemberek anya- és így feleségképe is egy teherbíró, dolgozó nő, aki emellett ellátja a háztartást is, rendjén megoldja a dolgokat. Ha ilyet nem talál a saját generációjában, keres az idősebbek között, aki az ő életének a dolgait is abszolút megoldja, és valahogy ki is néz. Tehát nem a pénz fog dominálni, hanem a biztonságérzet. És ha nem is mindig idősebb a nő a feleségnél, de az biztos, hogy érettebb személyiség.
– Mitől az ellentmondás, hogy bár a nők járnak rosszabbul, mégis zömében ők kezdeményezik a válást?
– A válásnak nincs nyertese, csak vesztese. Olyan szempontból a nő a nagyobb vesztes, hogy neki kisebbek az esélyei egy újabb házasságra. De gyakran előfordul, hogy a férfi sem képes a válás után egy új kapcsolatra, mivel úgy került ki a procedúrából, hogy agyon van gyötörve a lelke. Miután ügyfeleim a pesti értelmiségi és m?vészvilághoz tartoznak, azért annyira általánosítani nem mernék. Én azt látom, hogy a férfiak sokkal érzékenyebbek tudnak lenni, szemmel láthatóan sokkal jobban megviseli őket a gyermekelhelyezés, a válással járó egész peres eljárás, mint a nőket. Valahogy nagyobb felelősségérzetet érzékelek náluk. A nők sokszor teljesen rezignáltan viselik a válási tortúrát, s kár, hogy ilyenkor nincs valaki, aki megmondaná nekik: nem olyan biztos, hogy az a hőn áhított szabadság kedvezőbb lesz, mint a férjeddel együtt fölnevelni a gyerekeidet.
Amikor csak lehet, lebeszélem az ügyfeleimet a válásról. Már csak azért is, mert a legnagyobb áldozat mindig a gyermek, ő az, aki a legkomolyabban sérül. Még talán a közös szülői felügyeleti jog a legemberibb megoldás, amikor a gyerek a válás után is szabadon közlekedhet a szülei között, s a szülők is törekszenek egy baráti viszonyra. Nos, meg kell valljam, ez a megoldás nem mindig az értelmiségi szülőkre jellemző.
Az értelmiségi állás a "legrázósabb"
– A vagyoni perekben tapasztalható-e néminem? nagyvonalúság?
– Szinte soha. Megdöbbentő, hogy mennyire pitiánerek tudnak lenni az emberek, az értelmiségiek különösen. A házasságukba bevitt dolgokról képesek a legapróbb részletekig elszámolni: törülköző, függönycsipesz ugyanúgy szerepel a listán, mint autó.
– Miért válnak normálisabban a kevésbé tanult emberek?
– Talán azért, mert két egyszer?bb ember esetén egyikőjük sem érzi magát különbnek mindenkinél. Az értelmiségi, az rendszerint veszélyes ügyfél, különösen ha orvos. Valamiért az orvosok válópere szokott a legkacifántosabb, a legelnyúlóbb per lenni. Rettenetes, egyik sem enged, és a másik sem hagyja. Lehet, hogy azért, mert a foglalkozásuk során hozzászoktak egy domináns szerephez, ki tudja. Az egyenesen elképesztő, mi mindenre képesek az emberek, hogy a házastársukat tönkretegyék, s ehhez a gyereket is felhasználják. Megtörténik, hogy két értelmiségi házasságának egyetlen gyümölcsét, a gyereket tekinti megosztandónak, mindezt botrányos gy?lölettel egymás iránt.
– Az Ön véleménye szerint milyen jövője van a házasság intézményének?
– Marad a régi közmondás, miszerint olyan a házasság, mint egy ostromlott vár. Aki bent van, az kifelé igyekszik, aki kint van, az befelé nyomul. Az emberekben mindig is meglesz egy egészséges igény arra, hogy olyan tisztázott párkapcsolatban éljenek, amelynek van jövőképe. Ha megsz?nne is a házasságkötés intézménye – nem fog –, ez még önmagában a párkapcsolati vitáknak, a jogi vitáknak nem vetne véget. Biztos, hogy a legtöbb ember nem úgy köt házasságot, hogy egyszer vége lesz, s a nem szerelmi házasságok sem biztos, hogy idővel szétmennek. Ismerek olyanokat, akik hajdanán kollégistákként azért házasodtak össze, mert csak így tudtak lakáshoz jutni. Azóta is boldogan élnek harmincöt éve.
