2007. december 31., hétfő

Pilinszky János: Szilveszteri "tizenkettő"

      

       

Pilinszky János: Szilveszteri "tizenkettő"

Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szilveszteri "hangulat" nagyon is összetett valami, s kivált az a hívő számára. Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri "tizenkettő".
Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk. Szilveszterre azt is mondhatnánk, hogy magának az Időnek ünnepe, magának a titokzatos földi Időnek a megszentelése. Épp ezért sokszor az az érzésem, hogy rosszul ünnepeljük. Tulajdonképp csendben, szinte hallgatózva kellene fogadnunk, mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csillagok neszére figyel, vagy mint a gazda, ki az éjszaka csendjéből a vetés növését szeretné kihallgatni.
A Szilveszter mégis a féktelen, a karneváli öröm órája lett, s mintha e mögött az öröm mögött még ma is valamiféle pogány szív dobogna. Nem csoda aztán, ha újév napja sokak számára a kijózanodás szürke szomorúságával egyenlő. Pedig gyönyörű alkalom az igaz derű s tegyük hozzá: a földi öröm számára. Mert valóban az: "földönjáró" ünnep, s ezt a "földi mosolyt" nem is szabad megtagadnunk tőle.
Tizenkét óra van. Az éjszakában most fejezte be körforgását a Föld, s most kezd egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristálytömb, a csillagos egyetem. De a mi szívünk e pillanatban egyedül Övé, e csodálatos mozgás, múlás és érkezés Uráé. S ezt ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az ó-esztendőből az új-esztendő mezőire.

 

 *****************************************

Nagyon újszerűek voltak számomra Pilinszky szilveszterrel kapcsolatos gondolatai, soha nem gondoltam még így erre az ünnepre. Én általában at érzem a szilveszterrel kapcsolatban, hogy kicsit erőltetett járat, azaz muszály, szórakozni, jól érezi magad, mert MA van szilveszter,persze benne van az elmúlás, ami általában nehézkes, kicsit fájó, de ugyanakkor benne van az újnak a titokzatossága, eljön az új év, már a nevében is benne van az ismeretlenség, sejtelmesség, ami aztán sok meglepetést hozhat. Nagyon tetszik a megközelítés, hogy hogy magának az Időnek ünnepe, magának a titokzatos földi Időnek a megszentelése. jó ötletnek tartananám, ha az emberek a nagy mulatozás, italozás helyett úgy ünnepelnénk, ahogy Pilinszky írja: "csendben, szinte hallgatózva kellene fogadnunk, mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csillagok neszére figyel, vagy mint a gazda, ki az éjszaka csendjéből a vetés növését szeretné kihallgatni. "

2007. december 26., szerda

Holdfény szonáta.pps

Ez olyan megható,
nem lehet könny nélkül
nézni, hallgatni!
Attachmentre kattintva egyből
menti saját gépedre!

2007. december 22., szombat

A Jézuska ajándéka.

Rating:★★★★★
Category:Other
Éliás László: A Jézuska ajándéka

Azt mondják, jó gyerek voltam,
Alig-alig sírtam
A kicsi bölcsőben.
Még nem tudtam járni,
Így nem kísérhettem ki
Anyát a temetőbe.

Ahogy nyolca ütött a falióra,
Akkoriban – biz már évek óta –
Imádkoztam Istenhez minden este,
Árvagyermek-lelkem nyugalmát keresve.

S ahogy a fagyos tél a nappalokat
Fogai közt egyre jobban szorította,
Eszembe jutott, mi hiányzik nékem,
Mi hozna szívembe igaz melegséget.

S imámba foglaltam, csak úgy találomra:
Küldené el nekem anyát karácsonyra,
Hiszen karácsony a szeretet ünnepe,
S egy anyának gyermeke mellett a helye.

Én jó gyerek vagyok, a tanulás is megy már;
Segítek elsöpörni a havat az utcán,
Nyáron is mindig hordtam az ebédet,
S öreg tehenünk mellettem legelészett.

A sok-sok rövid nap egymás után halad.
Minden gyerek várja, mi lesz a fa alatt.
Nekem nem kell labda, nem kell játékpuska,
Nekem anyát hozd el, édes kis Jézuska!

Hogyha kell, még ettől is jobb gyerek leszek,
Csak végre anyám hangján halljam a nevem.
S lám, mi történt! Nagyon jó az Isten!
Olyan csodát láttam, mi nem volt még itten.

Hogyan is kezdődött: Ültünk az asztalnál
Nagyapával. Nagyanyám főzte a vacsorát.
Hirtelen nyílt az ajtó, odanéztünk mindnyájan,
S mind a hárman egyszerre ismertük fel anyámat,

Hiszen ott volt a falon egyetlen kicsi képe.
Megnéztem én azt mindennap: van-e benne élet?
Megcsókolta szüleit anyám, aztán engem is;
Senki nem tudja rejteni az örömkönnyeit.

Majd valahonnan egy karácsonyfát vett elő,
Csillogó-villogó gyönyörű ezüstfenyőt.
Nekem addig csak tujafám volt, kis szegényes,
Ez meg itt valósággal vakít, olyan fényes.

Csak nézett engem anyám meleg barna szemével,
Majd megsimogatta fejem bársonyos kezével.
S a hangja! Istenem, az volt csak a szép!
Ahogy mondta: - Édes kisfiam, megnőttél! –

Azt se tudtam, hogy örüljek, én azt nem tanultam.
Mintha akkor születtem volna, s nem is lenne múltam.
Szorítottam anyám nyakát, ügyetlen kisgyerek.
- Megfojtasz., kis bolond!” – mondta, s gyengéden nevetett.

.Köszönöm, Jézuska, köszönöm, Istenem!
Most már én is tudom, mi az a szeretet,
S ahogy reggel a dunnát följebb húzta rajtam nagyanyám,
Megsimogatta fejem, és sokáig nézte, hogy szorítom a párnám.>

2007. december 21., péntek

Ady Endre: Karácsony

Kattintás az attachmentre és
menti is gépedre a csodálatos
.pps-t
Ezt a csodálatos .pps-t Dékány Gyöngyike barátnőmtől kaptam, köszönet érte!
 

2007. december 8., szombat

Mikulás.pps

Kicsit késtem!
Katt.egér ballal Attachmentre és
menti saját gépedre!
Attachment: Mikulas.pps
Attachment: Adventgr e.pps

2007. december 2., vasárnap

http://www.origo.hu/szoftverbazis/seged/egyeb/adventsetup.html

Advent

Adventi koszorú.


Letöltések száma: 8144
Op. rendszer: Windows 95/98/Me/NT/2000/XP
Jogállás: Demováltozat
Fejlesztő: Greek State
Méret (KB): 635
Értékelés: 4 csillag4 csillag4 csillag4 csillag




Az egyszerű programmal egy adventi koszorút varázsolhatunk a Windows Asztalra.


Már azt hittem nem találom meg,

egy év sok idő nálam!
Nagyon szép az asztalon és
önmüködő! Figyeljétek!

Adventi ANGYALOK

Rating:★★★★★
Category:Other
Adventi angyalok


A latin eredetű szó (adventus) megérkezést jelent. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes "szent idő" a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Advent első vasárnapja legkorábban november 27-én, legkésőbb december 3-án lehet.

A régi időkben éjfélkor harangszó hirdette advent, valamint az egyházi év kezdetét. Eredete az 5-6. századra nyúlik vissza, ebben az időben az emberek szigorú böjtöt tartottak. Napfelkelte előtt hajnali miséket tartottak, amelyeket "angyali misének", "aranyos misének" is neveztek. 1611-ben a nagyszombati zsinat advent első vasárnapjától vízkeresztig megtiltotta az esküvőket, zajos mulatságokat. Egyes elméletek szerint Advent négy hete a Krisztus eljövetele előtti négyezer éves sötétséget szimbolizálja. Ennek az elméletnek nincs igazolása a liturgiában.

Az adventi koszorú hagyományának első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott.

A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi lelkész otthonába egy hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később az egyszerűség kedvéért csak négy gyetyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal díszítették, az élet és fény jelképével.

Az advent az ünnepekre való ráhangolódás, a készülődés ideje. Az idő múlását legérzékletesebben naptárral mérhetjük. Ezért készítenek - főleg gyerekeknek - adventi naptárt. A naptár a készülődés, várakozás idején minden nap egy apró ajándékkal, édességgel lepi meg a gyerekeket.

Advent angyalai
Az első vasárnap angyala
Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

A második vasárnap angyala
A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

A harmadik vasárnap angyala
Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.

A negyedik vasárnap angyala
A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.


[origo] Szoftverbazis

http://origo.hu/szoftverbazis/seged/grafika/setupdemo1.html
Karácsonyí lámpasor
a Windows asztalon.
Nagyon szép!
Image Hosted by ImageShack.us
TAG this image






Segéd/Grafika

Holiday Lights Designer v3.0

Karácsonyi lámpasor a Windows Asztalon.

Letöltések száma: 3537
Op. rendszer: Windows 95/98/Me/2000/XP
Jogállás: Shareware program
Fejlesztő: Holidaysoft
Méret (KB): 24 281
Értékelés: 2,5 csillag2,5 csillag2,5 csillag



Új projekt létrehozása után rákattintunk a középen lévő vörös izzóra, és beszúrjuk a házunkról készült képet. Ismét rákattintunk a képre azért, hogy elhelyezzük rajta a referenciaként szolgáló ajtót, amelyet a bal oldali Scale csúszkával át is kell méreteznünk. Az izzósorokat a kezdő- és a végpontjuk kijelölésével rakhatjuk fel a képre, stílusukat pedig a Bulb Style alatti kis helyi menüvel adhatjuk meg.

2007. december 1., szombat

Az Angyalok..pps

Egy kattintás az
Attachmentnél - balgomb-,
és már menti is gépedre!

Csodálatos fotókkal_
zennével és
mondanivalóval!!!
Attachment: LittleAngels 0.pps

A nagy kívánság...



Túrmezei Erzsébet

A nagy kívánság

Siet haza. Fáradt a lépte.
A kopott ajtót már elérte.
Ott hallgatózik egy parányit.
Aztán a kis családra rányit.

Az öt kicsinyt az asszony éppen
most fekteti le sorra, szépen.
Vidám, meglepett újjongás a
fáradt apa fogadtatása.



Leül a székre, hosszan hallgat.
Örül az öt csicsergő hangnak.
Esti imájuk, amint mondják,
mintha levennék minden gondját.



Karácsony este nincs már messze,
s ki mit kívánna, mit szeretne.
Elsorolgatja kérő szóval,
úgy beszélget a Megváltóval.



Egyiknek sincs nagy igénye.
Szegény gyerek mi sokat kérne?
Karácsonyfát, cukrot a fára.
Égő gyertyát zöld ágára.

Pénzt apukának tüzelőre,
új talpat a lyukas cipőre.
A kis Annus csak várja békén,
míg rá is sor kerül a végén.



S kicsiny kezét imára téve,
kitekint a csillagos égre.
Édes Jézus kérlek szépen,
hozz karácsonyra babát nékem,
beszélőt, alvót, aranyhajút.
Az égtől ide úgyse nagy az út.
S a ragyogó csillagboltokban
Tenéked bizonyosan sok van.



A bízva mondott kis imácskák után
a fáradt szempillácskák lecsukódnak.
És az édes álom
öt gyermeket hord szelíd szárnyon.
Hallgatagon, szomorú szemmel
tekint az asszonyra az ember.



Úgy fölment mindennek az ára,
dehogy telik alvó babára.
Kicsi Annus, nagyot kívántál.
Ha szüleid szívébe látnál, és tudnád,
hogy ott marcangol és éget,
vissza is vonnád a kérésed.



Vagy mosolyognál bízva szépen,
hisz' de én az Úr Jézustól kértem.

Telnek a napok, gyorsan frissen.
Nem lelnek tétlenül senkit sem.
Annuska is dolgozik, fárad.
Kér anyukától rongyocskákat.



Kisímítgatja, összerakja.
"Minek kislányom?"- kérdi az apja.
S hittel fele a gyermek szája:
"Ez mind az új babám ruhája!"



Elérkezik a szívrepesve,
esengve várt karácsony este.
Cukrot raknak a fenyőfára.
Égő gyertyákat zöld ágára.

S egy olcsó, kis baba is vár a
nevető szemű Annuskára.
Jaj, ha majd sír: "Nem ilyet kértem!
Miért is nem tud beszélni, mért nem?"



Valaki zörget. Beeresztik.
Megkérdik nyájasan: "Mi tetszik?"
Csomagot hozott a szomszéd házból
egy szomorú édesanyától.

Ő küldi szeretete jelét,
meghalt kislánya játékszerét.
Hogy így áldozzék emlékének.
A szülők csak ámulnak, néznek.

Kibontják. Ó, csodák, csodája,
ott az Annuska nagy babája.
Mama, sír a szó a szájáról,
nagy, kék szeme csukódik, zárul.



Láttán ennek a szép csodának,
mozdulatlan, mély csendben állnak.
S kis Annuskával kéz a kézbe,
közéjük mintha Jézus lépne.

Szelíd szemrehányással szólva,
hozzájuk mintha Jézus szólna:
Hát van, amit a hit nem nyer meg?
Mért nem hisztek, miként e gyermek?