Éjszakai vendégem, aki nem kopogott, nem csengetett, besurrant!!!

Tegnap este, túl erős, hangos csiripelést hallok, elüt a többitől, ami a bejárati ajtómtól jött.

Elindulok a hang után.........., semmi! Nem látok madarat bent.

Rendben, ez csak kintről jön!

Reggel újból ismétlődik a hangos csiripelés.
Becsukom az ablakot mosókonyhámban, bejárati ajtóm fölötti ablakot is. Figyelek,
síri csend!

No...,megerőseítem, csak kintről jöhet a hang, biztosan egy verébanya, keresi kicsijét!

Ügyintézésből haza érve, feltűnően közelről hallom! Nyomozok, hang után, jé......, egy verébfióka a vasaló helyiségemben, de aranyos!    

Óvatosan megfogom, de ügyesebb mint én, próbál repülni, egyik lábánál fogva igen aktív,csőrével kapkod újjam felé, végül lepottyan és eltűnik.
Bújócskát játszom, ohhh.... látom már, elérni nem tudom.Bebújt egy éjjeli szekrény mögé!

Hagyom, majd csak elő jön!

Igen, igen, látom már! Közelítem, no, megint röpköd, de alacsonyan és röviden, viszont tőlem gyorsabb, már a konyhában van, egyből a szekrény és a fal közé rejtőzik.
Tollseprú végével próbálkozom, kis verebem úgy döntött, ott marad!

Jól van! Ebédelek, s figyelek!

Maradt búvó helyén!

Ebéd utáni pihenőmből, megint közelebbi hangot hallok, óvatosan megyek, végre látom már, kijárati ajtómnál cseveg a kintiekkel. Kinyitom, menj te drága, erős neki a fény, napsütés! Nem mozdul, egyszer csak neki lendül, kint van! Csuknám az ajtót, hát a kis buta nem vissza jött!

Egyből a folyosó szekrény mögé!
Azt elhúzom, ajtó nyitva, félúton még megáll, vissza néz, elköszön? kis riadt verebem, de nehezen fogod fel, hogy ne vissza, előre nézz és lendülj! Nem mozdul, bemegyek fényképező gépemért, ezt már nem lehet kihagyni!
Hát nem megvárt? Sikerült lekapnom!
Újból néz vissza, óvatosan osonok távolabb, hagyom,
nem zavarom. Egy idő után, látom, kívül van, de
csak áll, szorosan a küszöbnél. De nehezen tudsz itt hagyni!!.... nem merek az ajtóhoz nyúlni, mert újból vissza ugrik. Várok... egy idő után csak elindul, már a lépcső szélén nézelődik, végre ajtót be!!
Irány a bokor alá, ott újabb kis kergetőzés után sikerült lekapnom és végleg elköszönök kis látogatómtól. Jó irányba röpködött, nagy fenyőm tele verébanyukákkal, majd segítenek rajta.

Megkönnyebbültem, mert már attól tartottam, éhen hal szegénykém és okozója én lettem volna, ügyetlenkedésemmel.

/Szerencsém, hogy nem egy "szarka", hanem "verébfióka" volt!/

2008. aug.18-án d.u. 4-kor                                                                 
                                                                                           Böbici