http://mek.oszk.hu/00700/00709/html/
M I L Y E N _ V O L T...
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
* * *
Juhász Gyula: Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimbol lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendomben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
* * *
Mindig...
Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hutlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.
Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam és mindig feledtem.
* * *
"Mennyi szépségversenyt rendeznek ebben a csúnya világban! Jóságversenyt még nem rendeztek soha. (Juhász Gyula) "
Juhász Gyula
(Szeged 1883. ápr. 4. - Szeged, 1937. ápr. 6.): tanár, költő, hírlapíró.
"A magyar vidék legtisztább szavú lírikusa" - ahogyan Simon István nevezte, apja Juhász Illés érettségizett postai távírótiszt, édesanyja Kálló Matild, az egyik utolsó szegedi gombkötő lánya volt. Apja halála után igen szoros lelki kapcsolat alakult ki a fiú és az édesanyja között. Mivel a költő családot nem alapított pszichés betegsége miatt, ennek súlyosbodásával anyja gondoskodására szorult, a túlzó aggódás rátette lelki terhét a kapcsolatra.
Az érettségi előtt régóta érlelődő elhatározással elhagyta Szegedet és a piaristák váci noviciátusába került papnövendéknek. Lelki problémáin az aszkézisbe meneküléssel próbált segíteni, azonban kiderült, nem neki való ez a világ.
1900-ban távozott Vácról, élményeit később "A tékozló fiú" című művében írta meg.
Visszatért Szegedre és befejezte a gimnáziumot. A Szegedi Napló közölte első verseit.
A budapesti egyetem bölcsészkarának magyar-latin szakát végezte 1902 és 1906 között. Az egyetemi évek sokat jelentettek szellemi fejlődésében. Nagy hatással volt rá Nietzsche. Megismerkedett Ady költészetével, olyan barátokra tett szert, mint Babits, Kosztolányi, Oláh Gábor. A velük folytatott eszmecseréken a francia szimbolizmustól Ibsen nézetéiig sok mindent megvitattak. Sokat dolgozott ifjúsági folyóiratoknak (A Tűz, Virág fakadás), versei már A Hét című lapban is megjelentek.
Középiskolai tanári oklevelének megszerzése után csalódás érte, nem kapott fővárosi állást. Máramarosszigetre (1906-08), Nagyváradra (1908-11), Szakolcára (1911-13), illetve Makóra (1913-17) került.
1907-ben, még máramarosi tanársága idején jelent meg első kötete Szegeden, Juhász Gyula versei címmel.
Nagyváradon ismerkedett meg szerelmi lírájának fontos személyiségével, Sárváry Anna színésznővel, de a szerelem sajnos viszonzatlan maradt.
Főleg politikai jellegű támadások miatt elhagyni kényszerül a tanári pályát, visszatér Szegedre újságírónak. 1917-től haláláig dolgozott a Szeged és Vidéke, a Világ, az Új Idők, a Délmagyarország című lapokba. Később fővárosi lapoknál is dolgozik (Est-lapok, Magyarság). Újságcikkeit egyre radikálisabb hang jellemzi, az ország haladását, társadalmi átalakulást sürget. 1918-ban Móra Ferenccel együtt tagja a Szegedi Nemzeti Tanácsnak, alapító tagja a Radikális Párt szegedi csoportjának, 1919 áprilisában egy háromtagú direktórium élén a színház igazgatója.
A Tanácsköztársaság utáni években üldöztetéseknek volt kitéve, még tanári nyugdíjától is megfosztották. A proletárdiktatúra bukása után is hű maradt nemzeti és humanista eszméihez.
Tagja volt a nagyváradi Holnaposok társaságának, Ady és Babits költeményeivel együtt jelennek meg versei a Holnap című antológia két kötetében. A Petőfi (1920) és a Dugonics Társaság tagja volt.
1922-ben főszerkesztője a Magyar Jövendő c. szegedi szépirodalmi és társadalomtudományi lapnak.
Háromszor tüntetik ki Baumgartner díjjal (1929, 1930, 1931).
1917-től élete végéig Szegeden élt. Utolsó éveit visszavonultságban töltötte. A mellőzés, az üldöztetés, a magány és súlyos betegsége felőrölte, az öngyilkosságba menekült.
Nevét számos emlékhely őrzi Szegeden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése