Döntő bizonyíték: Imádság

Még a becsületes kételkedők is elismerik, hogy az imádságnak egyedülállóan jó következményei vannak, melyeket a keleti meditáció nem képes nyújtani. A kérdéssel összefüggő esetet tár elénk dr. Larry Dossey, egy texasi orvos. Dr. Dossey a "Biblia-öv" evangéliumi protestáns hagyományon nőtt fel, azonban saját bevallása szerint a főiskolán agnosztikus lett. Néhány évvel később érdeklődni kezdett a keleti filozófiák iránt, mint amilyen a buddhizmus és a taoizmus, és elkezdett meditálni is. Lelki távlatai azonban összeomlottak, amikor megállapította, seregnyi tudományos értekezés létezik, melyek kimutatták, hogy az imádság változtatott azoknak a pácienseknek az egészségén, akik imádkoztak. Ahogy Dossey a kényszerítő adatok láttán első reakcióját leírta, semmit sem akart megbeszélni Istennel. Végül azonban erre a következtetésre jutott: "Úgy döntöttem, hogy nem alkalmazni az imádságot egyenértékű azzal, mint megtagadni egy hatékony gyógyszert vagy sebészeti beavatkozást. Dossey, miután meggyőződött az imádság erejéről, többé nem érte be csupán meditációval. Mindennapos gyakorlatává tette, hogy az erő és hatalom abszolút Forrásával közösséget ápoljon.

Amit Dossey tapasztalatáról leírtam, még nem árul el semmit az imádság homloklebenyre gyakorolt hatásáról. A tudósok perspektívájából demonstrálja, hogy az imádságnak jótékony hatásai vannak, melyek túlmutatnak a puszta meditáción. Dossey azonban mélyreható összefüggéseket állapított meg az imádság és a homloklebeny között "Gyógyító szavak: az imádság ereje és az orvosi gyakorlat" című könyvében. A könyv talán még nagyobb hatást gyakorol, mivel Dossey nem fanatikusan vallásos, aki egy különleges szektát próbál támogatni. Mint becsületes tudós jutott el eddig, aki rákényszerült, hogy elismerje az imádság erejét korábbi, előítéletekkel terhelt elgondolásai ellenére. Noha az imádságra vonatkozó álláspontom eltér Dosseyétól, hiszem, hogy összegyűjtött néhány értékes megfigyelést, melyek fontosak e fejezet számára.

A legérdekesebb megfigyelések egyike: Dossey az imádságot összefüggésbe hozza a világi orvosok számára egyik legrejtélyesebb történéssel, a rák spontán visszafejlődésével. Az ilyen esetben a halálosan rákos beteg, ember életben marad anélkül, hogy bármilyen kezelésben részesült volna. Az is lehet, hogy az illető teljesen, ténylegesen meggyógyul, és teljesen megszabadul a ráktól, vagy marad még némi bizonyíték a rák jelenlétére anélkül, hogy az illetőnek bármi komoly problémája lenne tőle. Dossey felidézi a japán Yujiro Ikeminek a rák visszafejlődésével kapcsolatos kísérletét, majd a következő megfigyelést fogalmazza meg:

"Az elfogadás gyakran imádságos vagy imaszerű magatartás, nem pedig valami különleges előnyért való erőteljes, szinte agresszív könyörgés, követelőzés, a rák eltávolítását is beleértve, ami megelőzi a kúrát."

Érdekes, hogy talán a homloklebenynek az imádság útján egy magasabbrendű erővel való kapcsolata és ennek eredményeként a gyenge egészség vagy a csapás elfogadása lehet az, ami kikövezi az utat a gyógyulás előtt. Könyvében később, amikor ismét Ikemi kísérletét tárgyalja, Dossey kimutatja, hogy az összes olyan páciens, akinél a rák spontán módon visszafejlődött, teljesen rábízta, átadta magát Isten akaratának, miután megtudta magáról, hogy rákos."

Bizonyíték van rá, hogy meditáció vagy relaxációs tréning akadályozhatja ezt az eljárást, és ugyanakkor ártalmas is. A stresszhormonok mennyiségének mérése közvetlenül a sebészeti beavatkozások előtt, után és két nappal a műtétet követően ezeket az állításokat támasztja alá. Dossey közlése szerint brit kutatók megállapították, hogy az immungyengítő stresszhormonok csak azoknál szaporodnak fel jelentős mértékben, akik korábban relaxációs tréninget végeztek. Azoknál pedig, akik megfogalmazták aggodalmaikat és félelmeiket anélkül, hogy relaxációs technikákat alkalmaztak volna, "nem mutatkozott növekedés a stresszhormonok mennyiségében." Az imádság lényege nem tagadás vagy a tünetekkel való foglalkozás, hanem az imádkozó ember Istennel való kapcsolatteremtése.

Az imádság alkalmanként lehet elsődlegesen elfogadó, beleegyező, Isten akarata előtti meghódolás. Más alkalmakkor az imádság különösen aktív is lehet. Ilyen eset például, amikor küzdünk Istennel, hogy nehéz kérdésekre választ kapjunk, vagy arra törekszünk, hogy megismerjük az Ő akaratát egy zavarba ejtő, nehéz helyzetben. Ebben az utóbbi összefüggésben az imádság úgy tekinthető, mint az egyik végső homloklebenyi aktivitás. Lehetne úgy érvelni, hogy egészséges és ép homloklebeny nélkül az ember nem képes ilyen, egy dologra összpontosított, aktív módon imádkozni. A közbenjáró, könyörgő ima meghatározása szerint ilyen összpontosított imádság. Ezekben a helyzetekben különleges egyénekért imádkozunk, és gyakran kívánunk különleges eredményeket. Az ilyen imádságok tudományosan mérhető hatását bizonyították. Az egyik legszélesebb körben idézett tanulmányt egy Randolph Byrd nevű szívspecialista készítette. Dr. Byrd találomra kijelölte a közel 400 intenzív kezelés alatt álló szívbeteg mintegy felét, hogy imádkozzanak értük. Nem tudtak az imádságról. Azoknak, akikért imádkoztak, kevesebb tüdőproblémája volt, kevesebb ápolást igényeltek, és kevesebb volt köztük a halálesetek száma (noha az utóbbi statisztikailag nem volt jelentős, ami azt jelenti, hogy túl kevés ember halt meg ahhoz, hogy meg lehessen határozni, hogy vajon volt-e különbség a halálozási arányt illetően az imádságnak köszönhetően vagy sem). Az egészséges homloklebeny valóban segítségünkre lehet, hogy igazán igénybe vegyük az imádságot. Az ilyen imádság pedig jelentősen eltér a hipnózisszerű mentális állapottól, amit néhányan elmélkedésnek, meditációnak neveznek.