http://www.zsdoszkocs.extra.hu/dzsmagamrol_hu.html
"Mélykúton születtem, 1959 január 10-én.
Az ott töltött idő tanított meg a kitartásra és a szorgalomra, hisz az ott élők példamutatása elkísért, s aminek -szerencsémre- az egész életemre döntő hatása volt...
Szentendrére költöztünk 9 éves koromban. A város híres a sokszínű nemzetiségéről, tolarenciájáról, ami megkönnyítette számunkra a beilleszkedést. Sajnos az is kiderült, hogy lassan romló izomgyengeségem van, de még így is elfogadtak, támogattak az osztálytársaim. S talán nem véletlen, hogy az érettségi után a városban találtam munkát, ahol a teljes járóképtelenségemig dolgozhattam, sőt még tovább is tanulhattam, mint számítógép programozó.
Most a Budai Gyermekkórház Légzésrehabilitációs Osztályán élek, negyvenéves koromtól. 1998 augusztus 19.-én kómába estem, mert a légzést segítő izmokat is megtámadta az izomgyengeségem. Gégemetszést kellett végrehajtani rajtam, s azóta lélegeztetőgéppel élek.
Az életem három helyszinének sokat köszönhetek:
Mélykúton, gyermekként töltött 9 év adott annyi erőt,
a Szentendrén, a művészetek városában, töltött 30 év adott annyi ihletet,
s a Budai Gyermekkórház Légzésrehabilitációs Osztálya adott annyi lehetőséget, hogy rajzolhatok (zsírkrétával, szénceruzával) és festhetek (akrillal).
A család gondoskodó, türelmes szeretetének köszönhetem, hogy a szineim és a témáim, még betegen is vidámak tudtak maradni.
A sorsom visszaigazolta, hogy az életemnek ilyen betegen is volt értelme, sőt talán éppen ezért kezdtem el rajzolni és festeni...
A szülőfalum az élni akarásomat és művészetemet, -pontosan nyolc évvel a kómába esésem után!- 2006 augusztus 19-én díszpolgári címmel jutalmazta.
Sok közös és több, mint húsz önálló kiállításom volt.
A kiállításaimon és a képeimen át megismertek és néhányan megszerettek, s ezért, ilyen betegen is úgy érzem, sikerül boldog, teljes és kiegyensúlyozott életet élni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése